2013. július 25., csütörtök

Meggyes, fehér csokis torta



Két születésnapot is ünnepeltünk az emúlt hetekben, természetesen két tortával. Az egyik a Hegyi Barbara fele máktorta volt, amit már korábban itt posztoltam. Most a gránátalma helyett málna került a tetejére. A másik tortát a Nők Lapja Konyhájában szúrtam ki magamnak és nem okozott csalódást. Lehelet vékony tésztán bőséges habkönnyű, krémes réteg meggyel megbolondítva. A nagy hajszában nem tudtam normális képet készíteni róla, csak egy pillanatfelvételt tudok közzé tenni, amit a buli hevében készített az egyik rokon:)

Hozzávalók:
A tésztához:
3 db tojás,
6 dkg cukor,
6 dkg liszt,
1 ek. kakaópor
A krémhez:
5 dl tejszín,
1 dkg zselatin,
fél dl víz,
10 dkg cukor,
1 citrom héja és leve,
2 kis doboz tejföl (32 dkg),
10 dkg fehér csokoládé
A meggyes részhez:
25 dkg kimagozott meggy,
1,5 dl víz,
5 dkg cukor,
2 ek. keményítő.

Egy torta formát kivajazunk, lisztezünk. A tészta hozzávalóiból a szokásos módon piskótát sütünk 170 fokra előmelegített sütőben. Amíg a tészta hűl, elkészítjük a meggyes réteget és a krémet.
A meggyet 1 dl vízzel és a cukorral feltesszük főni. A keményítőt fél dl vízzel kikeverjük, majd a meggyes részt besűrítjük vele.
A krémhez a tejszínt kemény habbá verjük. A cukrot, vaníliás cukrot, a citromhéjat és –levet a tejföllel elkeverjük, majd beleforgatjuk a tejszínhabot. A zselatint a hideg vízben megduzzasztjuk, egyszer forrásig hevítjük, majd belekeverjük a felolvasztott fehér csokit és egy keveset a tejfölös krémből, hogy kicsit lehűljön. A zselatinos részt hozzá keverjük a többi krémhez, melyet a kihűlt piskótára simítunk. A meggyes részt kiskanál segítségével a krém tetején több helyre belekanalazzuk, és márványosra húzzuk.
Pár órára hűtőbe tesszük dermedni.

Nincsenek megjegyzések: