2012. március 21., szerda

Sertéshusi görögösen és lassan



A Stahl magazin őszi számában leltem rá erre a kiváló receptre. Különlegessége a fűszerezésen kívül, hogy a húst lassan, több órán keresztül kell sütni, és ennek következtében rendkívül puha és omlós lesz. Be kell valljam, hogy az ajánlott 5 órás sütési időt én egy órával lerövidítettem, mert már 4 óra után is olyan puha volt a hús, hogy szinte szétolvadt a szájban.



Hozzávalók:

1 nagy darab lapocka (nálam most 1,5 kg-os),

1 kg burgonya,

3 gerezd fokhagyma,

2 citrom leve,

1 dl olívaolaj,

2 tk. oregánó,

2 tk, kakukkfű,

só, bors,

Mártás:

0,5 l sűrű joghurt,

2 gerezd fokhagyma,

só, bors.



Az olajat összekeverjük a péppé zúzott fokhagymával, a két citrom kifacsart levével, oregánóval, kakukkfűvel, és ráöntjük a húsra. Ebben a fűszeres olajban pácoljuk a húst egy éjszaka a hűtőszekrényben.

Másnap (ha ebédre szánjuk, jó korán) a sütőt előmelegítjük 140 fokra. A húst a páclével együtt egy fazékba rakjuk, sózzuk, borsozzuk és erős lángon kb. 5 percig forraljuk, majd lefedjük és betesszük a sütőbe. Kb. 2 óra eltelte után hozzáadjuk a felkockázott burgonyát, sózzuk és felöntjük 2 dl vízzel. Lefedve további 2 órán keresztül sütjük, ezután a fedőt levéve a sütő legmagasabb fokozatán további 15 percig pirítjuk.

A joghurtot kikeverjük a péppé zúzott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk, és ezzel az öntettel meglocsolva tálaljuk.






















Nincsenek megjegyzések: